A finn modell alapján szervezzük újra a magyar oktatási rendszert

2021. Apr. 27. | Beszédek

Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusa

Az időutazás márpedig lehetséges. Erre a magyar oktatási rendszer a bizonyíték. Hiszen amikor egy diák ma belép az iskola kapuján, úgy érezheti magát mintha időgéppel repülne vissza néhány évtizedet. Állami egyentankönyvek, krétaporos táblák, kőkorszaki számítógépek és életidegen lexikális ismeretek várják ott, ahol a jövőjét kellene megalapoznia. A magyar oktatási rendszer nem tudott lépést tartani a világ változásával, így a diákokat is egyre kevésbé tudja lekötni és felkészíteni a sikeres felnőtt életre.

De lehet ezt másképpen is. A finn oktatásról a 70-80-as években senki se hallott, aztán végigvittek egy tudatos reformot, és most övék a világ legeredményesebb oktatási rendszere. Ahol a világon legkevesebb házifeladatot adják fel és nem rándul görcsbe a diákok gyomra iskolába menet. Ahol tisztelet övezi a pedagógusok munkáját és tízszeres a túljelentkezés a tanárképzésre. Ahol nem okoz gondot a szülőknek az iskolaválasztás, mert minden iskolában hasonlóan magas színvonalat találnak. 

Ideje Magyarországon is egy modern oktatási rendszer alapjait letenni. Ideje a politika vasmarkában született, túlzsúfolt alaptanterv helyett, egy modern magtantervet létrehozni, ami a lexikális tudás helyett a megszerzendő készségeket és kompetenciákat írja elő. Az iskolák számára pedig ki kell nyitni a lehetőséget a helyi tantervek elkészítésére, mert csak egy sokszínű oktatási rendszerben találja meg a helyét minden diák és pedagógus.  

Idegennyelvtudás, informatika, pénzügyi jártasság és médiatudatosság nélkül már nem lehet eligazodni a gyorsan változó világunkban, a magyar diákok mégsem tudják elsajátítani ezeket a készségeket az iskolában. A 35 év alatti magyar fiatalok 40%-a egyetlen idegen nyelven se beszél és a digitális teszteken is messze alulteljesítenek a diákjaink.  Ez nem maradhat így! Fejlesztenünk kell az informatika és idegennyelvoktatást, be kell építenünk a tantervbe a programozást és modern világban fontos készségek fejlesztését! Az előttünk álló évtizedekre kell felkészítenünk a diákokat, hogy sikeres és kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőlük!

Az a nagy szerencsénk, hogy az elhanyagolt iskoláinkban is akadnak még kiváló pedagógusok. Nekem például Ági néni, az alsós tanítónőm volt az egyik legjobb tanárom. Szívét-lelkét beletette a tanításba, miatta tudom, hogy csak saját magunkhoz szabad mérni a teljesítményünket. 

De ahhoz, hogy minél több kiváló oktatói teljesítmény születhessen, hogy minél több Ági néni tanítson az iskoláinkban, a pedagógus hivatást újra meg kell becsülnünk. 

Mert mondjuk ki a nyilvánvalót: Magyarországon jelenleg nem vonzó a pedagógusnak lenni. 

Az Orbán-kormány egyszerűen cserbenhagyta ezt a szakmát. Ezt minden pedagógus érzi, mikor a fizetéséből alig jön ki a hónap végére, mikor nem dönthet arról, hogy melyik tankönyvből tanítson, mikor neki kell fénymásolópapírt vinnie az iskolába, mikor egyszerűen kimarad az oltási tervből, hiába kockáztatja nap mint nap az életét.    

4809 szakember hiányzik a hazai oktatási rendszerből, 20 éve nem volt ilyen alacsony a pedagógusok száma Magyarországon. Ebből lesznek a végtelen túlórák, a kezelhetetlenül nagy osztálylétszámok, a hosszú távú helyettesítések, emiatt tanít a némettanár angolt és emiatt ég ki olyan sok kiváló szakember. Ráadásul minden tizedik pedagógus elmúlt már 60 éves, ha nem történik gyökeres változás, akkor hamarosan nem lesz aki tanítsa a gyermekeinket.   

A kormányváltás után azonban új időszak köszönt majd az oktatási rendszerre. A Momentum általános béremelést javasol a szektorban, hogy a pedagógusok fizetése végre meghaladja a diplomás átlagkeresetet. A kezdőbéreket különösen meg kell emelni, hogy egyetlen pedagógus se vigyen haza 250 ezer forintnál kevesebbet. 

A tanítás szabadságát is vissza kell adnunk a tanároknak. Ezért visszaállítjuk a tankönyvválasztás szabadságát és utat engedünk az innovatív pedagógiai módszereknek. Csökkentjük a pedagógusok leterheltségét és munkának ismerjük el a tanórákra való felkészülést is. Növeljük a pedagógus asszisztensek számát és 5 évente kivehető alkotói szabadsággal előzzük meg a pedagógusok kiégését. 

A kormány közönyét a pedagógusok mellett a nehézsorsú tanulók szenvedik meg leginkább. Magyarországon valóságos oktatás kasztrendszer alakult ki, amely az óvódától elkezdve külön utakon neveli a jómódú és szegény szülők gyermekeit.

Mi a Momentumban hiszünk abban, hogy minden diáknak jár egy esély, szülessen bár egy borsodi zsákfaluba vagy a Rózsadombra. Az iskolában a tehetség és szorgalom döntsön, ne a családi háttér. Ezért megszüntetjük a krónikus szakemberhiányt az oktatási intézményekben, és megerősítjük a pedagógiai szakszolgálatokat. Visszaállítjuk 18 évre a tankötelezettséget, mert nem elfogadható, hogy végzettség nélkül lökünk ki tinédzsereket az iskolapadból. Iskolabuszprogramot indítunk, hogy senkinek ne okozzon gondot az iskolába járás. Minden 10 éven felüli diáknak tabletet, vagy laptopot adunk, hogy a digitális készségek fejlesztése ne csak a középosztály gyermekeit illesse meg. Szélesre tárjuk az egyetemek kapuit és az első diplomát ingyenessé tesszük mindenki számára, mert a tandíj nem lehet gátja senki továbbtanulásának.  

Emellett vissza kell illesztenünk az iskolákat a helyi közösségekbe, ahonnan a fideszes oktatáspolitika hentesbárdjai kivágták őket. A Klebelsberg Központ nevű bürokratikus szörnyszülöttet megszüntetjük és önkormányzati társulások kezébe adjuk az iskolákat. Nem lehet többé politikai kinevezetteket ráerőltetni az intézményekre, újra minden érintett véleménye számít majd az igazgatói kinevezéseknél. Visszavesszük a Fidesz-alapítványokba szervezett egyetemeinket is, mert a pártpolitikának nincs keresnivalója a felsőoktatásban sem.

Minőség. Megbecsülés. Autonómia. Innováció. Lehetőség minden diáknak. Ezek a Momentum oktatáspolitikai alapvetései. A kormányváltás után ezekre alapozva építünk majd egy XXI. századi oktatási rendszert.

Címke: